Nicola Drzewicki

Új vásárló? Regisztráljon ma!
Új vásárló? Regisztráljon ma!

Nicola Drzewicki

NICOLA_DRZEWICKI

Miután hat évig tanultam építészetet a Fokvárosi Egyetemen, 23 évesen elindítottam a saját építész praxisomat, amit 15 éven át űztem kudarcokon és sikereken át.


Vállalkozó családból származom, és mindig is nagyon szerencsésnek tudhattam magamat, amiért lélekben és az üzletben is támogattak, hogy én is vállalkozó legyek, és az időm java részében álomszerű életet éltem.


Soha nem riadtam vissza a kemény munkától, sőt! Akkor teljesítek a legjobban, amikor már a saját határaimat feszegetem. A tervezés iránti szeretetem és a kreativitásom minden napos kielégítése, a nagy volumenű projektek kivitelezésének összetettsége, az intimitás, ami egy-egy ügyféllel alakul ki, miközben az álomotthonukat tervezem, majd az öröm, amikor életre kelnek a tervek mindig elégedettséggel töltöttek el. Ugyanakkor a karrierem nagyra törésével és a portfólióm bővítésével a stressz is fokozódott. Egyre nagyobb nyomás nehezedett rám a vállalkozás működtetése miatt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem okoz örömöt, mint régen. Ennek sok köze volt ahhoz, amit fel kellett adnom a sikeres karrier érekében, de leginkább az anyagi jövőképem aggasztott. Sok évnyi vállalkozás után rájöttem, hogy mindig az időmmel kerestem és azzal is fogom keresni a pénzt, ráadásul egy olyan üzletet építettem fel magamnak, amit még csak el sem tudok adni, hiszen én magam voltam a vállalkozás. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a szintén vállalkozó édesapám mindig csak azt ismételgette: „te alvás közben akarsz pénzt keresni”. Habár NAGYON tetszett ez az ötlet, szakmabeliként úgy gondoltam, nincs rá lehetőségem, és csapdába kerültem az általam felépített világomban.


A 37. születésnapomon felhívott a legjobb barátom, hogy felköszöntsön, én pedig elsírtam magamat az egyterű irodában. A főnök potyogtatja a könnyeit! Felnőttkori aknétól szenvedtem, iszonyatosan stresszeltem, folyamatosan beteg és kimerült voltam, és nem láttam a kiutat.


A barátom felajánlotta, hogy küld nekem néhány terméket, amelyek attól a vállalattól származnak, amelyikkel épp akkor kezdett el dolgozni. Három nappal később meg is érkezett a csomag, tele Nu Skin termékekkel, és akkor még nem is sejtettem, hogy az életem 180 fokos fordulatot vesz.


Miután már három hónapja használtam a Nu Skin termékeket, teljesen kicserélődtem. Megtisztult a bőröm, már nem betegeskedtem, és energikusabb voltam, mint az elmúlt hónapokban bármikor. A barátaim, a családom és a munkatársaim is azt kérdezgették, mi történt velem, én pedig észrevétlenül elkezdtem népszerűsíteni azokat a termékeket, amelyektől visszajött az életkedvem.


Ekkor a barátom arra bátorított, hogy ismerjem meg az üzleti lehetőséget, de én keményen ellenálltam. Hogyan is szentelhettem volna magamat egy újabb üzletnek egy olyan vállalkozás mellet, amit már egyébként sem bírtam el? Egy drasztikus változásba se szerettem volna belemenni, a bőrápolási termékek értékesítése pedig igen csak távol állt tőlem. Miért vásárolna bárki is szépségápolási termékeket egy olyan építésztől, aki aknétól szenved?


Hála az égnek, ő nem hagyta annyiban, én pedig csak ámultam, amikor rájöttem, hogy ez a lehetőség a legjobb mód arra, hogy kiegészítő jövedelemre tegyek szert, és apám szavai már nem is tűntek annyira szürreálisnak. Úgy döntöttem, azáltal, hogy kipróbálom, nincs veszítenivalóm, és a vállalkozással kapcsolatos tudásanyaggal a fejemben rávetettem magam, és elkezdtem RENGETEGET dolgozni (és beszélni).
Ennek már négy éve.


Mind a mai napig néha megállok, és csodálom, hogy milyen gyökeres változás ment végbe az életemben. A céggel kötött partneri kapcsolat, a csodálatos belső munkatársak nyújtotta törődés és bátorítás, az anyagi jutalmak, a jövőm bebiztosítása és stabilizálása mellett a lehető legjövedelmezőbb ajándékot kaptam, ami nem más, mint a hasonszőrű emberek segítése, hogy fejlődjenek, és olyan életet éljenek, amiről eddig csak álmodni mertek.


Szeretem azt a közösséget, amelyben építhetem az üzletemet, azt a személyes fejlődést, amin mindnyájan átmegyünk, ahogy egymás családjává válunk, és együtt éljük meg az örömöket és a fájdalmakat, miközben a legambiciózusabb célokért küzdünk. Imádom, hogy képesek vagyunk arra, hogy fantasztikus termékeken keresztül megváltoztatjuk a vásárlóink életét, és főképpen, hogy lehetőséget nyújtunk azok számára, akik ugyanúgy csapdában érzik magukat, mint ahogy én is éreztem magamat.


Az igazi ajándék, amit ettől a lehetőségtől kaptam az az, hogy segítséget nyújthatok. Legnagyobb büszkeségem, hogy én lettem Dél-Afrika legelső Tápláld a Gyermekeket (NTC) főnagykövete. Minden erőmmel azon leszek, hogy megtartsam ezt a tiszteletreméltó kinevezést.


Én 100%-ig hiszek abban, hogy ez az üzlet a legjobbat hozza ki belőlünk, és arra buzdít bennünket, hogy nap mint nap hosszú távú, pozitív változást vigyünk mások életébe.


Örökké hálás leszek azoknak, akik hittek bennem, amikor nem láttam a kiutat, és akik időt és energiát szántak arra, hogy egy új, egy jobb utat mutassanak nekem. Örökké hálás leszek továbbá azért, amit ez a lehetőség teremt az én és a csapatom számára. Jóban és rosszban, mi együtt fejlődünk, amire egy másik vállalkozásban nem lenne lehetőségünk.


Ki hitte volna, hogy itt találja magát egy építész, aki második esélyt kapott az élettől? Azt hiszem, talán ezt értékelem leginkább az új „karrieremben”... mindenki képes rá, és amikor belevágsz, egy életre megváltozol.

Csatlakozzon a Nu Skinhez Legyen Ön is Üzletépítő