Bartha Tünde

Bartha Tünde

Bartha Tünde siker története

Mielőtt elkezdtem felépíteni a Nu Skin üzletemet, kereskedelmi alkalmazottként illetve egy gyárban dolgoztam, egy olyan fizetésért, amely korántsem volt elég. Mindig is tudtam, hogy az életem rendeltetése nem az, hogy gyári vagy kereskedelmi munkásként folyamatos stressz alatt dolgozzak. Ezt onnan tudtam, hogy éreztem, az életem fordulatot fog venni, és hogy valamit én is tenni fogok azért, hogy megváltozzon, még akkor is, ha akkoriban fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene tennem, vagy hogy milyen irányba fogom megváltoztatni a karrieremet, hogy ez megtörténjen.

 

Amikor megismertem a Nu Skin által nyújtott lehetőségeket, a kisfiam mindössze 11 hónapos volt (ez 2016 májusában történt), és akkor már 10 hónapja anyaotthonban éltem. Akkoriban csak a kisfiamról gondoskodtam, így komolyan elgondolkodtam azon, hogy olyan munkát keresek, amelyet a kicsi' második születésnapja után otthonról is végezhetek, mivel egyedülálló anyaként nem volt lehetőségem arra, hogy másra bízzam a gyermekem, és hogy visszamehessek dolgozni. Mielőtt ezzel a lehetőséggel találkoztam, úgy gondoltam, hogy elkezdhetnék horgolni, vagy megtanulhatnék házi süteményeket készíteni, hogy otthonról, a kisfiam mellől' keressek pénzt, de ekkor jött a Nu Skin és megmentett...

 

Amikor először hallottam a Nu Skinről, még nem tudtam, mekkora lehetőséget kaptam a kezembe, mivel akkoriban csak arra összpontosítottam, hogy némi plusz pénzt keressek. Nagyon elégedett voltam azzal, amit a termékek eladásával megkerestem, de felsővonali mentoraim felnyitották a szememet, és megmutatták az utat, hogy akár többre is nyitott lehetek. Amikor összeállt a kép, hogy ez az üzlet valójában mi mindent nyújthat nekem, minden időmet annak szenteltem, hogy otthonról kereshessem meg azt a pénzt, amire szükségem van, viszont mikor láttam, hogy sokkal többre is vihetem, az én elvárásaim is növekedtek.

 

Az volt az álmom, hogy ne legyen főnököm, ne legyen előírt munkaidő, hogy otthonról dolgozhassak, amikor csak akarok, és hogy láthassam, ahogy a kisfiam felnő. Nem akartam olyan anya lenni, aki a munkája miatt csak esténként vagy hétvégente látja a gyermekét. A kisfiamnak nincs apja, mert sajnos meghalt, így azt akartam, hogy legalább az anyja legyen mindig ott mellette. Anyaként számomra a legnagyobb motivációt a kisfiam jelenti, akit teljes szívemből imádok. Egy másik álmom, amely hamarosan valóra válik az volt, hogy legyen egy saját otthonom. Szerény családban nőttem fel, egy kis lakásban éltünk, de a kisfiamnak szerettem volna megadni azt a saját szobát, ami nekem nem volt meg gyerekkoromban. Nem azért, mert a szüleim nem akarták biztosítani számomra, hanem mert nem voltak meg a lehetőségeik.

 

Én vagyok a legtürelmetlenebb ember a világon, akit ismerek, de amióta ezen a területen dolgozom, megtanultam, hogy kezeljem ezt. Emellett pedig a Nu Skin arra is megtanított, hogy néha ki kell lépni a komfortzónámból, és hogy jobban kell bíznom önmagamban. Mindig az a lány voltam, aki nem tud nyilvánosság előtt beszélni, aki 'elveszti az önuralmát, ha öt ember figyel arra, amit mond. De ha nem' ugrasz be a medencébe, nem tanulsz meg úszni, ha nem próbálkozol, nem fogod megtudni, mi az, amit rosszul csinálsz, és amin javítanod kellene. Számomra a legemlékezetesebb tapasztalat a Nu Skinnél az volt, amikor először beszéltem több száz ember előtt a Balatonfüredi Sikercsúcson (2017 márciusában), amikor is Ruby elismerést kaptam. Nagyon ideges voltam és féltem, ha arra gondoltam, hogy ekkora közönség előtt kell beszélnem, de végül legyőztem a félelmemet. A Nu Skin rengeteg emlékezetes pillanatot adott számomra, amelyek örökre az emlékezetemben, a szívemben és a lelkemben maradnak. Rengeteg dolog történt az első pugliai Sikerutazástól kezdve egészen addig, amíg meg nem hívtak a Utah-i globális konferenciára, és ezekért mindig hálás leszek a vállalatnak.

 

A célok meghatározása nagyon fontos szerepet játszott, illetve a mai napig fontos szerepet játszik a vállalkozásomban. A célok meghatározása és az elérésükért tett óriási erőfeszítések nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyok. Miután elkezdtem jobban átlátni ennek az üzletnek a működését, rájöttem, hogy célokra van szükségem ahhoz, hogy sikeres legyek, ami azzal is együtt jár, hogy teljes egészében alárendelem magam ezeknek a céloknak. Minden hónapban új célokat határozok meg. Leírom és így minden nap látom őket magam előtt, így rájuk összpontosíthatok és a hónap végére elérhetem őket.

 

Az elején, amikor elkezded építeni az üzletedet, még nem sokat tudsz erről az egészről. De miután leadsz néhány rendelést, és a mentorod is praktikus tanácsokkal lát el a sikerhez vezető lépésekkel kapcsolatban, már pontosan tudod, merre tartasz, miért csinálod ezt az egészet, és hogy pontosan mik a céljaid. Ha nem ismered a céljaidat, a motivációdat és az álmaidat, eljöhet az a pont, hogy hezitálni kezdesz, sőt talán fel is adod...

 

Nagyon sok nehéz pillanatot éltem meg az üzletépítés során, amelyeken végül sikeresen túljutottam. Rájöttem, hogy a sikert nem lehet anélkül elérni, hogy a nehéz pillanatokat vagy tévedéseket elkerülnénk, amelyek miatt valószínűleg rosszul fogjuk magunkat érezni, ugyanakkor ezek azok, amelyek emberként megerősítenek bennünket az üzleti életben. Bukás volt számomra az, amikor az Executive-ok vagy a szervezetemen belüli Rubyk feladták, viszont rájöttem, hogy én semmit nem tehetek, ha ők maguk nem igazán akarnak sikereket elérni. Azzal segítettem a csapatomnak túljutni az üzleten belüli bukásokon és nehéz pillanatokon, hogy megtanítottam nekik, hogyan gondolkodhatnak pozitívan, hogy ne panaszkodjanak, hogy gondolják végig, mit csináltak rosszul, és hogy legközelebb mit kellene másképp csinálni, hogy kedvező eredményeket érjenek el. Megértettem velük, hogy minél pozitívabban gondolkodnak, annál jobban fog menni az üzlet. Nekem is rengeteg gyenge pillanatom volt, amikor fel akartam adni, de nem ezek tartottak sokáig, mert annyira utáltam az előző munkahelyemet, hogy azt mondtam magamnak soha nem fogok oda visszamenni, és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy az üzletem sikeres és folyamatosan növekvő legyen.

 

Ahhoz, hogy az üzleted folyamatosan növekedjen, meg kell tanítani a csapatodnak, hogy csapatként kell együtt dolgozniuk, erre pedig te magad vagy a legjobb példa. Ahhoz, hogy a csapatod átvegye a stílusodat és a hozzáállásodat, csapatban kell együtt dolgoznod velük. Meg kell tanítani a csapatodnak, hogy te mit tanultál, hogy átvegyék tőled mindazt, amit te tudsz, mert ha olyan dolgokat tanítasz nekik, amit nem tudnak tőled átvenni, akkor az üzleted nem fog növekedni.

 

Jelenleg rendkívül pozitív és izgatott vagyok azzal kapcsolatban, ami az üzletemben rám vár, mivel a siker útjára fogok lépni. Célom, hogy a lehető legtöbb embernek nyújtsak segítséget abban, hogy a lehető legmesszebb jussanak, mert csak akkor tudsz magadnak segíteni, ha másoknak is segítesz. Köszönettel tartozom a Nu Skinnek mindazért, amit a csapatom és én tőlük kaptam.

                                       

Divider