Sasithorn Kumlap

Sasithorn Kumlap

Bízom benne, hogy történetem megosztásával arra inspirálok majd másokat is, hogy kiaknázzák a Nu Skin kínálta remek üzleti lehetőséget. A nevem Sasithorn Kumlap. Mindig is nagy álmaim és nagyszabású céljaim voltak. Thaiföldről származom, de jelenleg Norvégiában élek. Szerető, összetartó családba születtem. Édesapám egy általános iskola igazgatójaként dolgozott, édesanyám pedig háztartásbeliként vigyázott rám és a két bátyámra. A családom mindig is támogatta a kevésbé szerencséseket: ételt és ruhákat adományoztunk másoknak, és semmit sem vártunk cserébe. A falumban majdnem mindenki nehéz anyagi körülmények között élt és tanulatlan volt, nekem azonban lehetőségem nyílt, hogy továbbtanuljak.

 

Könyvelésből és közgazdaságtanból diplomáztam, és 10 évig az Udon Thani tartományi Városi Közlekedési Központban dolgoztam. Aztán egy napon megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, és Norvégiába költöztünk. Már hat éve itt élek, és van egy hároméves kislányom.


Norvégiában egy évig házvezetőnőként dolgoztam, de amikor állapotos lettem, felmondtam. Amikor a kislányom 1 éves és 9 hónapos lett, beírattuk egy óvodába, én pedig új állás után néztem. Az új munka kora reggeltől késő délutánig lekötött volna, ami nem éppen ideális helyzet egy kisgyermek édesanyjának. Tovább kutattam munkahely után, kevés sikerrel, ami valószínűleg annak tudható be, hogy nem nagyon beszéltem angolul.

 

Egy szerencsés napon azonban összefutottam egy rég nem látott barátnőmmel. Fiatalabbnak látszott, mint amire emlékeztem. Javasolta, hogy próbáljam ki a Nu Skin termékeit, amit meg is tettem. A termékek segítettek eltávolítani a szennyeződéseket a bőrömből, és kipróbáltam a Nu Skin Galvanic Spa Systemet is, amiért egyenesen rajongok.


2013 októberében kezdtem bele a Nu Skin üzletbe. Nemcsak a külsőm javult, hanem rövid időn belül visszahúzódó emberből, aki nem mert új ismeretségeket kötni, sokkal magabiztosabbá váltam. Elkezdtem a Nu Skin termékeit értékesíteni a környezetemben lévő emberek körében, és nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok bevételhez jutok majd. Minden a fiatalosságról és a jó egészségről szól. A férjem kipróbálta az R²-et, melynek köszönhetően energikusabbá és dinamikusabbá vált.

 

Amikor először említettem a férjemnek és a thaiföldi családomnak, hogy szeretnék belekezdeni a Nu Skin üzletbe, mindannyian azt mondták, hogy a közvetlen értékesítés kemény világ, és sokan úgy gondolták, nem fog sikerülni. Én azonban elkezdtem ismeretlenekkel is találkozni és mesélni nekik az üzleti lehetőségről. Őszintén hiszek a Nu Skinben és a termékekben, és szívvel-lélekkel dolgozom. Mindenkinek azt javaslom, hogy figyeljen oda az összes fogyasztójára, lássa el őket tanácsokkal, biztosítsa a szükséges támogatást. Az eredmények, melyeket elértem, lenyűgözték a családomat és a barátaimat, és ma már ők is terelgetik felém az új ügyfeleket.

 

Kemény munkámat a Nu Skin egy ingyenes utazással jutalmazta, ahova a családomat is elvihettem. 2014 augusztusában vettünk részt a Ruby utazáson, és olyan volt, mintha egy mesébe csöppentünk volna. Azonban úgy érzem, hogy ezt meg is érdemeltem, hiszen a folyamat során hatalmas változáson mentem keresztül. Mások segítségével rájöttem, hogy igaz barát vagyok, olyasvalaki, akiben feltétel nélkül megbízhatnak. Felsővonali üzletépítőimtől sok üzenetet kaptam, melyben köszönetet mondtak, és elmondták, milyen nagyra értékelik kitartó munkámat és eredményeimet. Jó egészségnek örvendek, anyagilag is jobb helyzetbe kerültem, a családomtól pedig hihetetlen sok támogatást kapok. Mindez óriási örömmel tölt el.


Mindennek a kulcsa a kemény munka, én pedig nem félek. Ha elbukom, az kihat a felsővonalamra és az alsóvonalamra is. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nagyszerű felsővonallal dolgozom együtt, akik mindenben támogatnak, és valóban követendő példát állítanak elém. Felsővonalam elhivatottsága és kitartása rengeteg erőt ad ahhoz, hogy menjek, és még több emberen segítsek. Az életem jó irányba változott, és szeretnék ebből valamit vissza is adni. Az az álmom, hogy én is példát állítsak mások elé. Én csak egy átlagos lány vagyok, sziklaszilárd hittel. Fontos, hogy a jó szándék vezéreljen, és következetesen, kompromisszumok nélkül cselekedj, ugyanakkor tetteid a szeretetből és a bizalomból táplálkozzanak. Ha másoktól tanulunk és követjük példájukat, megvalósíthatjuk az álmainkat.

 

Legfőbb célom az, hogy a családommal együtt létrehozhassak egy oktatási alapot, és segíthessek a kevésbé szerencséseknek, hogy jobb életet élhessenek. A Nu Skintől származó bevételem egy részét ennek a projektnek a beindítására fordítom majd. Végezetül pedig szeretnék köszönetet mondani a Nu Skinnek azért, hogy lehetővé tette ennek az álomnak a megvalósítását. Sokat tanultam. Talán ennél is fontosabb, hogy felismertem a bennem rejlő lehetőségeket. Nem vagyok hős; csak teszem a dolgom. Erre mindenki képes.

 

A kezdetek után két hónapon belül Executive-vá váltam, 4 hónapon belül Rubyvá, 5 hónap múlva Emeralddá, 6 hónap elteltével pedig Diamonddá. Célok tűzök ki magam elé, és dolgozom a siker elérésén. Mindössze egy év alatt felépítettem egy üzletet. Még nagyon hosszú út áll előttem, de nem egyedül indulok el rajta: elkísér a felsővonalam és alsóvonalam, a férjem és a lányom. Ők minden egyes lépésnél támogatnak.


Soha nem fogom abbahagyni az önfejlesztést, és még nagyobbat álmodom majd. Köszönöm, Nu Skin!

Divider