Amikor Carleric Lindstrom 1995-ben megkereste Anton Bondét azzal, hogy legyen Nu Skin Enterprises üzletépítő, nem éppen lelkes fogadtatásra lelt. Sőt, kb. hat hónapon át járt Anton nyakára, míg végre komolyan megfontolás tárgyává tette a dolgot.
Egy rendkívül sikeres, Európán át Ázsiát is lefedő, dizájner ékszerüzlettel Anton inkább hitt a "hagyományos" üzleti modellben: munkatársak felvételében, a kemény munkában, és a szükséges adminisztráció vezetésében. Habár munkája hajnalhasadtától alkonyatig lefoglalta, sosem gondolkodott el azon, hogy esetleg létezik egy másik út, mellyel azonos sikert érhet el, és életvitelével is kiélvezheti a kemény munka gyümölcsét. Anton felesége, Jonna a banki szektorban futott be karriert. Szerette munkáját, közben pedig olyan életvitelről álmodozott, mely lehetővé teszi, hogy ő és Anton több időt töltsenek el együtt, és hogy több idejük legyen gyermekeikre, Stephanie-ra és Sebastianra.
Carleric kitartásának hatására Anton végül belement, hogy komolyabban elmélyed abban, mint jelenthet családja és önmaga számára a Nu Skin Enterprises üzletépítői lét. Az első évben félállásban dolgozott NSE üzletén, mellette megtartva ékszervállalkozását. Nem volt meggyőződve, hogy amit Carleric mondott a Nu Skin Enterprises életvitelről, valóban igaz, de szerette volna megismerni - körültekintően persze. Joannának is megvoltak a maga fenntartásai. Nem volt ellenére mindaz, amit a Nu Skin Enterprises kínált, de nem nagyon hitte, hogy ez lenne családja jövője. Egy rendkívül hektikus, mind az ékszervállalkozást, mind az NSE üzletet göngyölítő év után Anton úgy döntött, fejest ugrik a mélyvízbe, és teljes mértékben a Nu Skin Enterprisesra fog koncentrálni. Látta a benne rejlő potenciált, és ráébredt, hogy 100%-os erőfeszítéssel a jutalmak messze meghaladják mindazt, amit elérhet, mint a hagyományos üzleti modell. Joanna sem volt sokkal lemaradva: otthagyta banki alkalmazását, és minden idejét a Nu Skin Enterprisesnak szentelte.
Mindössze három év alatt Anton és Jonna elérték a Blue Diamond* kitűzői címet, egy évvel később először lettek Team Elite-ek*. Most, 17 évvel a Nu Skin Enterprises üzletük kezdete óta, 11 éves Team Elite-ek, és folyamatosan mutatják be másoknak is a Nu Skin Enterprises életvitel kínálta előnyöket.**
Az elmúlt 17 évben több ezer emberrel dolgozva Anton megfigyelése szerint a félelem a legnagyobb álomgyilkos. "A barátok és család kritizálhatja, amit csinálsz, de a leginkább a saját félelem tántorít el. Az emberek a kudarctól való félelem miatt korlátozzák önmagukat, félnek a hibavétéstől, ám ha szembenézel félelmeiddel és túljutsz rajtuk, megélheted álmaidat."
A félelmekkel szembesülésnek Anton nagy szakértője. "Legalább napi tíz hibát vétek, de közben csinálok egy jó dolgot. És ez a jó dolog az, ami építi az üzletet, és hajtja előre. A lényeg, hogy mire helyezed a fókuszt. Ha a tíz hibára figyelsz, egyre táplálod a félelmed és végül elbátortalanodsz.
Ha azonban az egy jó dologra koncentrálsz, és kiélvezed annak pozitív eredményeit, megőrizheted optimista és bizakodó hozzáállásodat." Mikor az alsóvonalak képzéséről kérdezzük, Anton így válaszol: "A legnagyobb kihívást én magam jelentettem önmagam számára. Magammal sokkal többet kell dolgoznom, mint bárki mással. Hajlamos vagyok ellustulni: amint némi siker ér, vagy elértem egy-egy célt. Ilyenkor szeretek a babérjaimon ülni és hajókázni egy kicsit.
Természetesen sokkal fontosabb kiélvezni azt az érzést, hogy elértél valamit, ám mégsem állhatsz meg" - folytatja Jonna. "Ez nem a hagyományos 9-5 munka. Senki nem liheg a nyakadba, figyelvén, hogy dolgozol, így magadnak kell odafigyelned. Önfegyelem kell hozzá,. Ez nem mindig nem nagy öröm. A jó dolog azonban az, hogy minél többet dolgozol, annál jobban élvezed, ahogy üzleted szárnyra kap. A vezetőségről szól az egész - tanuld meg hát önmagadat vezetni mindenekelőtt."
Anton tanácsa mások toborzásáról: "Csak olyanokat szervezz be és olyanokkal dolgozz együtt, akik tényleg nagyon szeretnék ezt az üzletet csinálni. Van egy 12 perces duplikációs modellem. Ha az ügyfél érdeklődését nem keltem fel ennyi időn belül, továbblépek. Ha olyanokkal próbálsz együtt dolgozni, akik 100%-osnál kevésbé elkötelezettek, a játék vesztésre áll: én nem fordítok időt ilyen emberekre. Egy maréknyi kulcsembert akarok, akik hajlandók keményen dolgozni - az üzletépítés így történik."
Anton hisz abban, hogy "az embereknél nincs jobb befektetés, és a titok nem más, mint az egyes egyének MIÉRTJÉNEK megismerése. Ha azt már tudod, akkor céljaik megvalósítására képzed őket." Anton és Jonna másik sikertitka egyszerűen a következő:
"Beszélj és toborozz új embereket mindennap, szenvedélytől fűtve oszd meg a történetet, és kereskedj a termékekkel! Számunka ez a történet a Galvanic Spa, de fókuszálj bármire, a lelkesedés 98%-ban megvívja a csatát." Ha már 11 éve vagy Team Elite, könnyű lenne azt gondolni, eleget értél már el. Lehet, hogy páran boldogan megállnának itt, de Bondék számára az üzlet szenvedéllyé vált, és nagy terveik vannak a jövőre nézve.
Anton így zárja a gondolatsort: "A Team Elite-hez vezető út olyan, mint egy fejben lefutott maraton. El kell határoznod, hogy meg akarod csinálni, majd 100%-osan odatenni magad. Ne feledj el önmagadhoz hűnek maradni, cselekedj máltósággal, bánj jól az emberekkel, és mindig vond be a családod is a céljaid felállításába."
Anton és Jonna Bonde




